Az allergiaellenes gyógyszerek mellékhatásairól
Az allergiás panaszok kezelésében – a kiváltó allergén jellegétől függetlenül – a H1-receptor antagonisták (ún. antihisztaminok) első vonalbeli szernek számítanak. Bár ezek a hatóanyagok sem képesek az allergiás reakció okát megszüntetni, azaz nem tudják megakadályozni azt, hogy a panaszok újra és újra fellépjenek, a gyógyszerek képesek az allergiás reakció legkülönfélébb tüneteit (pl. orrfolyás, tüsszögés, bőrpanaszok, viszketés, szemkönnyezés) hatékonyan enyhíteni. A szájon át alkalmazható antihisztaminok jelentős része (pl. cetirizin, fexofenadin, levocetirizin, loratadin) akár vény nélkül is megvásárolható a gyógyszertárakban, és ezek a gyógyszerek az allergiás betegek életminőségének a javításában kulcsszerepet töltenek be. Sokan mégis – a mellékhatásoktól pl. fejfájás, álmosság, szájszárazság stb. tartva – számos esetben indokolatlanul, ódzkodnak a szedésüktől.
Leszögezendő, hogy valamennyi hatóanyagnak, köztük az antihisztaminoknak is vannak mellékhatásaik, amiket a betegtájékoztatók részletesen ismertetnek. A gyógyszerhatástan alapvető tételét, miszerint „nincs gyógyszerhatás gyógyszermellékhatás nélkül”, ez esetben sem sikerül megváltoztatni. Ha már mellékhatásokról van szó, lényeges tisztázni azt, hogy milyen súlyosságú és milyen gyakoriságú mellékhatásokkal kell számolni, ha antihisztamint alkalmaz valaki.
Elsősorban a régi típusú, ún. első generációs antihisztaminokra jellemző az álmosító mellékhatás és az egyéb gyógyszerekkel való kölcsönhatások viszonylag magas száma. Az újabban piacra került, napjainkban rutinszerűen alkalmazott, úgynevezett második generációs antihisztaminok ezeket a negatívumokat nem vagy kevésbé mutatják. Például az allergiás panaszok kezelésében gyakran használt cetirizin vagy loratadin tabletták alkalmazása esetén az általános fáradtságot mint mellékhatást a betegek mindössze körülbelül 2%-a tapasztalja. Esetükben javasolható a készítmények bevételének esti időpontra időzítése, amikor az éjszaka közeledte miatt a mellékhatás fellépése nem vagy alig zavaró.
A legmodernebb antihisztaminok az alapmolekulák hatástanilag aktív származékai (pl. a terfenadin aktív metabolitja a fexofenadin), illetve aktív enantiomérjei (a cetirizin aktív enantiomerje a levocetirizin, és a hatást tekintve 10 mg „hagyományos” cetirizin 5 mg levocetirizinnel egyenértékű). Ezek a vegyületek az alapmolekula hatékonyságának megtartása vagy növelése mellett a mellékhatásokat tekintve is biztonságosabbak, mint az eredeti vegyületek.
Alapszabály az is, hogy a helyileg alkalmazott antihisztaminok mellékhatásai általában enyhébbek, mint a szisztémásan alkalmazottaké. Másként fogalmazva: az orrfolyásos panaszok esetén az orrspray formájában alkalmazott antihisztamin jóval kisebb arányban okozhat álmosító mellékhatást, mint a tabletta formájában bevett ugyanazon hatóanyag. Tény azonban, hogy az orrspray formájában alkalmazott hatóanyagoknál egyéb jellegű mellékhatások tapasztalhatók; így pl. a páciensek mintegy 2-18%-a mellékhatásként keserű ízről számol be az orrspray garatba jutását (lenyelését) követően.
Az, hogy valakinél fellépnek-e a mellékhatások, vagy sem, egyéni reakció függvénye is. Mindenesetre ügyelni kell arra, hogy ha a beteg az antihisztamin terápia idején a koncentrálóképesség, a figyelem csökkenésének jeleit tapasztalja magán, akkor autót vezetnie, veszélyes munkát végeznie nem szabad. A gyógyszerkölcsönhatások közül kiemelendő, hogy a szájon át alkalmazott antihisztamin készítményt nem javasolt nyugtatókkal, altatókkal együtt alkalmazni, ugyanis hatásfokozódás léphet fel. Az epilepsziás betegeknél egyes allergia elleni szerek hatására a görcskészség, a rohamgyakoriság nőhet. Esetükben a gyógyszerbevételt megelőzően kiemelt fontosságú a szakorvossal való egyeztetés.
Forrás:
www.pharmindex-online.hu; 2017. december 1.